Jelentkezési határidő

nap
óra
perc
mp

SZOLGÁLTATÓ | SZAKÉRTŐ | OKTATÓ VÁLLALKOZÓKNAK

A havi milliós bevétel nem csak álom ha ösztönök helyett rendszerekkel szerzed az ügyfeleket

IDEGENEKBŐL --> VÁSÁRLÓK PÁR NAP ALATT

Lehet, hogy hallottál már ezekről DE:

Ha az ajánlásoktól függ a vállalkozásod, akkor egy időzített bombán ülsz. Ha emellett még óradíjas modellben is dolgozol, az a legrosszabb kombináció. Változtatnod kell!

Mit tudsz értékesíteni a tanultakkal?

Ha introvertált vagy és képtelenségnek érzed, hogy értékesíts vagy kamera elé állj egy élő webináron - most olyan útmutatást fogsz kapni, hogy azt mondod:

“Ez alapján még én is meg tudom csinálni!”

Ügyfeleink sikerei mindössze pár hónap után

Érj el Te is hasonló eredményeket velünk!

Számomra 2025 január volt a top-ok topja és végre el merem hinni, hogy én is kereshetek havonta akár milliókat. Egy hónap alatt 180 fokos fordulatot vett a vállalkozásom. Elértem az első nagy célom, hogy annyit keressek a vállalkozásommal, mint a korábbi munkahelyemen. 3 csaliterméket is legyártottam, amivel felturbóztam a feliratkozóim számát 1200-ra. Legyártottam egy holtpontkezelő minikurzust, ami a belépő termékem lett. Most folyik egy ingyenes kihívásom, amire rekord 300 regisztrálót sikerült behoznom.

Dr. Juhász Edit

Sport mentáltréner

A BusinessUP akadémia minden kurzusa helyre rakja bennem a bizniszemet tartó pilléreket és imádom, ahogyan videóról videóra új erőre kapok. Imádom, hogy buldózerként megyek előre még akkor is, ha ezt még nem látja mindenki. Felbecsülhetetlen élmény azzal az érzéssel haladni, hogy a tudáshalmazotok segítségével képes vagyok megvalósítani szívem vágyait és több ezer embernek segíteni!

Dallos Mónika

Gyermekpszichológiai tanácsadó

A webinár mesterkurzus alapján két webinárt hirdettem meg és nagyon sikeresnek érzem őket. Sose tartottam előtte webinárt, nem hirdettem ilyet facebookon. Pontról pontra végigcsináltam a kurzust, mindegyiken kb. 50-en voltak élőben és mind a kettő 10-10 eladást hozott. Amióta benne vagyok a programban, az elmúlt 3 hónapban stabilan hoztam az egymilliós bevételt.

Simon Ágnes

Gyászterapeuta

Tegnap lezárult a kampányom. Összesen jelenleg 347 tagot számlál az előfizetésem. Az elmúlt 3 hétben 230 tagot sikerült még behoznom. Jelenleg próbálom felfogni azt, hogy ezzel több, mint megdupláztam az árbevételem. Egészen elképesztő érzés, most érzem igazán azt, hogy mennyire megérte az elmúlt 2,5 hónap irdatlan sok munkája és energiabefektetése. Örök hálám mindenkinek a csoportban, aki segített a 3 héttel ezelőtti mélypontomon! Túléltem és erősebb vagyok, mint valaha voltam, szóval mindenkinek üzenem, hogy ne adjátok fel az álmaitokat!

Kollár Kata

Takarítás Akadémia

1 hónap alatt sikerült a Mesterkurzusomra 5 fizető ügyfelet szereznem egy webinár kampánnyal. Ez komoly haladás az előző hónaphoz képest. Árbevételem megduplázódott szeptemberhez képest.

Demeter Péter

Ingatlanfotós

A múlt héten megtartott webináriumon kb. 700-an vettek részt. Mindez egy nagyjából 1 év alatt felépített email listára küldött meghívásból és FB kommunikációból jött össze, nulla hirdetéssel Azóta a követőim száma 1.600-ról több mint 2000-re nőtt. Az elmúlt másfél héten a belépő termékemet már több, mint 400-an vásárolták meg.

Lakatos Klára

Könyvelő, adótanácsadó

Te is meg tudod csinálni!

3 hónapos tematika - de a saját tempódban is haladhatsz

Kapsz egy pontos cselekvési tervet, haladási útvonalat és

bármikor kérdezhetsz tőlünk a zárt csoportban

Gondolkodásmód, célok, célközönség, pozícionálás

Kiválasztjuk a számodra megfelelő ügyfélszerző módszert

Olyan ajánlatot alakítunk ki, amire nem lehet nemet mondani

Felépítjük a rendszert - megkapsz hozzá minden sablont, technikai útmutatót

Részletes scriptet adunk az értékesítési konzultációkhoz

Pontról pontra megmutatjuk, hogy hogyan tudsz felépíteni egy olyan webinár előadást, aminek a végén dőlni fognak a vásárlók

Ezt meg tudnád keresni klasszikus óradíjas modellben?

Ha követed amit tanítunk, ezt Te is utánunk fogod tudni csinálni.

Azt nem garantálom, hogy elsőre, de ha kettőből egy kampányod jól sikerül, akkor is sokszorosát megkeresheted a jelenlegi bevételednek.

Az ajánlatunk!

3 hónapra kötelezd el magad a BusinessUP előfizetéses programunk mellett és minden ügyfélszerző tudást elsajátíthatsz, amire szükséged van vállalkozóként

Az ügyfélszerző-rendszer építő program 3 hónapos elérése most mindössze:

59.100Ft

Saját tempódban doldozhatod fel, a 3 hónap után is folytathatod havi 19.700Ft-os áron és marad a kérdezési lehetőség, támogató vállalkozói közösség. A 3 hónap után bármikor kiléphetsz, ha úgy érzed nem támogat téged.

* Ha ez egy intenzív 4 napos workshop lenne, azért 350.000Ft-ot kérnénk és ott még a technikai útmutatókat sem kapnád meg, csak a stratégiát. Ehhez képest most elképesztő kedvező áron juthatsz ehhez a tudáshoz.

További bónuszok

A program idejére extra hozzáférések

WordPress Weboldalkészítés Mesterkurzus

Megtanulsz a nulláról weboldalakat, landing oldalakat építeni. Adunk sablonokat, jogi dokumentum mintákat, amiket használhatsz.

Mailerlite és Salesautopilot Mesterkurzusok

Nem foglalkoztál eddig email marketinggel? Semmi gond. A regisztrációtól és az alapoktól eljutunk a haladó automatizmusokig. Listaépítésre fel!

Facebook hirdetési kampányok a gyakorlatban

Nincs még vállalkozáskezelőd? Itt is az alapoktól indulunk és csak végig kell kattintgatnod utánunk. Azt a tudást adjuk át, amire szükséged lesz, nem viszünk be a málnásba.

Az ügyfélszerző rendszer építő program 3 hónapos elérése + BÓNUSZOK most mindössze:

59.100Ft

Szerezz ügyfeleket rendszerekkel, kiszámíthatóan!

Csont Attila és Nagy Noémi

üzleti mentor páros és online marketing szakértők

mentorált
0 +
ügyfél
0 +
követő, akik tőlünk tanulnak
0 +

Csont Attila és Nagy Noémi vállalkozásindítás területén az első számú üzleti mentorok, de jelentős piaci szereplők a haladóbb kisvállalkozók mentorálásában is.

Az üzleti stratégia, marketing, funnelépítés, technikai megvalósítás és ügyfélszerzés témákon felül különös hangsúlyt fektetnek a gondolkodásmódra, lelki témákra, elakadások feloldására. 

Szívügyük, hogy úgy oktassanak másokat, hogy az élvezetes, szórakoztató és közben bámulatosan eredményes is legyen. A kézzelfogható, gyakorlatias tudásátadás hívei, fontos számukra, hogy az ügyfeleik mindig többet kapjanak, mint amit várnak.

Nemcsak a megvalósítás hogyanját, hanem egy hatalmas lendületet, elszántságot és motivációt is adnak az ügyfeleiknek.

Kihívásaikkal ezreket mozgatnak meg és inspirálnak a vállalkozásuk beindítására, felskálázására.

Csont Attila és Nagy Noémi

Gyakran Ismételt Kérdések

Mennyi időt ér neked, hogy eredményesebben vállalkozz? 🙂
A te döntésed, hogy mennyit teszel bele. Ha az esti sorozatnézéseket a saját jövőd építésére cseréled, garantáltan meglesz az eredménye.

Ha gyerek és család mellett csak napi 15-20 percet tudsz rászánni, az sem probléma, úgyis szépen lehet haladni. A kulcs a folytonosság.

Aki el sem kezdi, az nem jut sehová.

Egy vállalkozóknak szóló havidíjas előfizetéses közösség, ahol az oktatás és egymás segítése, motiválása van fókuszban.

Tartalmazza:

  • Online oktatási platform: Rengeteg videós oktatóanyaggal mindset,  stratégia, vállalkozásépítés, marketing, ügyfélszerzés és technikai megvalósítás témákban.
  • Tematikus havi élő Zoom alkalmak, mastermind, kapcsolatépítés
  • Évente 1-2 személyes élő találkozó
  • Aktív zárt Facebook csoport, ahol felteheted a kérdéseidet, segítséget kérhetsz és kapcsolódhatsz más nagyon jó fej vállalkozókhoz

 

Ennek része az ÚJ ügyfélszerző-rendszer építő programunk  (sikerutunk) is, amihez most azonnali hozzáférést kapsz 3 hónapos tagság esetén. 

A program elsősorban szolgáltató, segítő, szakértő és oktató vállalkozóknak szól.

Az általunk oktatott ügyfélszerző módszerek tökéletesek, ha:

  • online oktatást, kurzust, digitális anyagokat
  • előfizetést, havidíjas terméket
  • olyan terméket, amihez oktatás vagy szolgáltatás kapcsolható
  • szolgáltató és szakértő vállalkozóként – szolgáltatást

értékesítenél.

Igen, a tananyagokat az online oktatási felületünkön fogod elérni bejelentkezés után és önállóan, a saját tempódban dolgozhatod fel.

Kérdezni a zárt Facebook csoportban tudsz majd tőlünk, illetve a BusinessUP-on belül havonta vannak közös élő Zoom témafeldogozó alkalmak és kapcsolatépítések, amiken részt vehetsz.

ÉS: Évente 1-2 alkalommal van élő személyes BusinessUP találkozó, amire ha a tagságod idejére esik, várunk Téged is szeretettel!

Az 59.700Ft-os ár 3 hónap hozzáférést tartalmaz, utána ha szeretnél havi 19.700Ft-os áron továbbra is tarthatod a hozzáférést, amivel eléred a BusinessUP további tananyagait, tudsz kérdezni a csoportban és részt vehetsz az élő alkalmakon.

3 hónap után a tagságot bármikor megszüntetheted, ha úgy érzed nem tudjuk tovább támogatni a fejlődésed.

Teljesen érthető. Jobban szeretünk valamit birtokolni.

Viszont így sokkal kedvezőbb áron oda tudjuk adni ezt az oktatóanyagot. Örökös hozzáféréssel 250.000Ft fölé áraznánk és abba még bele sem számoltuk a bónuszokat.

Sajnos sokan abba a hibába esnek, hogy megvesznek kurzusokat örökös hozzáféréssel és később csak a virtuális polcon porosodik. (Velem is történt már ilyen.)

Szeretnénk ha ezt megvennéd és utána rászánnál legalább napi 15 percet. A kulcs a folytonosság. Akkor lesz eredménye, ha foglalkozol vele.

Igen. Azonban jó, ha már vannak ötleteid, elképzeléseid azzal kapcsolatban, hogy milyen területen szeretnél vállalkozni.

Ha most elkezdesz tanulni, sokkal felkészültebben fogod elindítani a vállalkozásod és hamarabb jönnek az eredmények.

3 hónap után a tagságot bármikor megszüntetheted (online oktatási felületünkön a profilom menüpontban), ha úgy érzed nem tudjuk tovább támogatni a fejlődésed.

Copyright © 2025 BusinessUP   |   Adatvédelmi tájékoztató   |   ÁSZF   |   Sütik kezelése   |   Impresszum

Mi az ügyfeleinknek a legnagyobb ❤️-vel segítünk!

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Erről bővebben a süti tájékoztatóban olvashatsz.